info@hr-face.hu +36 30 128-3649

Szányel Zoltán
Pénzügyi vezető
ALD Automotive Magyarország Kft.

www.aldautomotive.hu

ALD Automotive Magyarország Kft.

„Csak köszönettel tartozom a HR-Face munkájáért. Mind szakmai szempontok alapján, mind emberileg a lehető legtöbbet nyújtják. Különösen ügyfélközpontúnak tartom, hogy rendelkezésre állásuk kifogástalan. Közhellyel élve, már-már túl ideális a munkakapcsolat: társaságunk képviseletét gyorsan is, jól is és ráadásul megfelelő áron látják el. Külön köszönet illeti Krisztinát, akitől a nap bármely szakában tökéletes választ lehet kapni.”

Klauss Éva
HR-Manager
CRH-Hammerstein, Mór

www.adient.com

CRH-Hammerstein

„A havi rendszeres feladatok mellett, az egyedi igényeinkre is maximálisan odafigyelnek. Vállalatunk méretéből és multinacionális kultúrájából is következik, hogy sok egyedi kimutatásra, listára, kalkulációra van szükségünk néha „tegnapra”. Épp ezért rugalmasságuk kiemelkedően fontos nekünk. Számunkra érték, hogy jól tudunk velük együtt dolgozni, gondolkodni.”

Széles László
Kereskedelmi vezető,
KRAUSE Kft., Érd

www.krause-systems.hu

KRAUSE Kft.

„Hogy miért jó veletek együtt dolgozni?
Hát először is: a szolgálatkészség (bármikor bármivel kereshetlek)
Másodszor is: a szakmai hozzáértés (eddig mindent megoldottunk)
Harmadszor: a pontosság (nálam eddig még minden időben jött)”

Hamar Ferenc
Ügyvezető Igazgató
Ilcon-actuator, Várpalota

www.ilcon-actuator.de

Ilcon-actuator

„Számunkra nagyon fontos a szakmailag felkészült munka, a segítőkész és megbízható hozzáállás. A HR-Face munkatársaitól ezt folyamatosan megkapjuk, a bérszámfejtési - és a cafetéria tanácsadói tevékenységben egyaránt.”

Molnár Erika
Gazdasági igazgató
OKIN-Hungary Gépgyártó Kft., Hajdúdorog

www.dewertokin.com

OKIN-Hungary Gépgyártó Kft.

„Bérszámfejtésünket és cafetéria rendszerünket is teljes egészében a HR-FACE Kft-re bíztuk. Bérszámfejtésünk hiba%-a 0%. A határidőket még az eseti nehézségek, és változások ellenére is igyekeznek betartani. Kérdéseimmel tanácsadójukhoz mindig fordulhatok.”